Érdekli, hogy alkalmas lehet-e látásjavító szemműtétre?

Miópia kontroll szemüveglencse - Miyosmart Miópia kontroll gyerekeknek

Miópia kontroll szemüveggel

Gyermekkori miópia progresszió lassítása szemüveggel

A miópia kontroll szemüveglencsét kifejezetten a gyermekkori rövidlátás romlásának lassítására fejlesztették ki.

A rövidlátás, más szóval miópia nagyon gyakori fénytörési hiba, jelenleg Közép Európában a népesség 35%-át érinti, azonban a rövidlátók száma rohamosan nő, és az előrejelzések szerint ez az arány 2050-re már meg fogja közelíteni az 54%-ot.
A rövidlátás jellemzően már gyermekkorban észlelhető és a legtöbb esetben folyamatos romlás figyelhető meg, amíg gyermek el nem éri a fiatal felnőtt kort. Szerencsére ma már képesek vagyunk lelassítani a miópia progresszióját (éjszakai kontaktlencsévelspeciális lágy kontaktlencsével és különleges kialakítású szemüvegekkel), ezért nagyon fontos még időben elkezdeni a kezelést. Azon kívül, hogy a hétköznapokat is megnehezíti, a rövidlátás később kockázati tényező is lehet bizonyos szembetegségek kapcsán. A MiYOSMART szemüveglencse a D.I.M.S. technológián alapuló különleges kialakításának köszönhetően segít a látásromlás mértékének csökkentésében.

Foglaljon időpontot

Kérjen időpontot online! Írja meg nekünk, hogy milyen problémára szeretne megoldást, kollégáink a megfelelő szemész szakorvoshoz adnak időpontot Önnek!

Mi az a miópia?

Éleslátáskor a fénysugarak a retinán fókuszálódnak, azonban a rövidlátók esetében azt láthatjuk, hogy a fókuszpont nem a retinára, hanem az elé esik. Emiatt a miópiában érintettek homályosan látnak távolra, viszont a közeli tárgyakat továbbra is megfelelő élességben érzékelik vizuálisan. A helytelen fókuszálódás következtében a szemgolyó mérete elkezdhet horizontális irányban növekedni, ami később előidézhet különböző, akár súlyos szemészeti problémákat és elváltozásokat is.

A rövidlátó gyerekeknél gyakran megfigyelhető, hogy hunyorognak, amikor távoli tárgyat figyelnek, illetve előfordulhat fejfájás és fáradékonyság, ami a koncentrációban is nehézséget tud okozni. Ha esetleg erre utaló jeleket fedezünk fel gyermekünknél, felmerülhet a miópia gyanúja, amit érdemes szakorvossal kivizsgáltatni.

MIYOSMART szemüveg - miópia kontroll

Mely tényezők befolyásolhatják a miópia kialakulását?

Környezeti faktor Optikai faktor Genetikai hajlam

miópia kialakulásának tényezői 1 - miópia kontroll

miópia kialakulásának tényezői 2 - miópia kontroll

miópia kialakulásának tényezői 3 - miópia kontroll

Kevés idő kültéren Fénytörési hiba Örökletes látásproblémák
Egyéb látásproblémák

MiYOSMART szemüveglencse felépítése

MIYOSMART lencse felépítés

A MiYOSMART szemüveglencsék D.I.M.S. (Defocus Incorporated Multiple Segments) technológiával készülnek, ami azt jelenti, hogy a lencse elülső felszínén úgynevezett „lencseszigetek” helyezkednek el. Ezek több száz, szabad szemmel nem látható mikro méretű kidomborodások, melyek a defókuszért felelősek. A lencseszigetek a centrális területet veszik körbe, ami a távollátáshoz szükséges korrekcióért felelős. Ez a zóna hasonló a hagyományos egyfókuszú lencse kialakításához. A két terület közti váltás segít a miópia progressziójának lassításában, miközben az éles látásért is felelős. A MiYOSMART lencsék kifejezetten a gyermekekre jellemző terheléshez kialakított védőréteggel vannak bevonva, így jól bírják a mindennapi terhelést.

A MiYOSMART szemüveglencse 60% hatásossággal csökkenti a rövidlátás progresszióját.*

*Forrás: Lam CSY, Tang WC, Tse DY, et al. Defocus Incorporated Multiple Segments (DIMS) spectacle lenses slow myopia progression: a 2-year randomised clinical trial. Br J Ophthalmol. 2020;104(3):363-368.

Hogyan segít a MiYOSMART szemüveglencse a rövidlátásban?

Miópia

A képen egy kezeletlen rövidlátó szemet láthatunk. Megfigyelhetjük, hogy a bejövő fénysugarak nem a retinán, hanem előtte és a periférián, a retina „mögött” fókuszálódnak. Ennek eredményeként távolra homályos látás lesz jellemző.

MIYOSMART miópia kontroll
MIYOSMART miópia kontroll

Hagyományos korrekció egyfókuszú lencsével

A hagyományos lencsével a fénysugarak a retinán fókuszálódnak, ami éleslátást eredményez, azonban a periférián továbbra is megjelennek szabálytalanul a fókuszpontok. Ez azért probléma, mert a szem próbál alkalmazkodni ehhez az állapothoz, amit a szemtengelyhossz növelésével ér el, azaz megnyúlik a szemgolyó. A megnyúlt szemgolyó növeli a rövidlátósághoz társuló glaukóma, retinaleválás, szürkehályog, retinát érintő sorvadás (atrófia), és egyéb a miópiás páciensek esetében megfigyelhető szemfenéki érújdonképződés kialakulásának kockázatát*.

Korrekció MiYOSMART szemüveglencsével

Az ideális korrekció során a fény a foveán azaz a retina éléslátásért felelős részén fókuszálódik és a periférián sem kerül a retina „mögé”, ezzel megelőzve a szemtengelyhossz növekedését.

MIYOSMART miópia kontroll

Milyen szemüveg keretet érdemes választani a MiYOSMART lencsékhez?

Nincs általános érvényű szabály a megfelelő formájú szemüvegkeret kiválasztásakor. A MiYOSMART lencsékkel jól működő szemüveg formája olyan tényezőktől függ, mint az arc és a fej formája, a felírt dioptria, a pupillák elhelyezkedése és az is fontos, hogy néz ki a használó az adott kereten keresztül viselés közben.

Érdemes Optikánk látszerészének segítségét igénybe venni, aki a lencsék működési elvének ismerete mellett a megfelelő keret kiválasztásában is segíteni tud, így a lencseszigetek optimális helyre kerülnek és a miópia kontroll az elvárások szerint működik majd.

Mindenképp rugalmas anyagból készült keret választását javasoljuk, ami a gyermek aktivitásaihoz, élemódjához megfelelően illeszkedik és kellően strapabíró, mint maga a MiYOSMART lencse.

Mennyibe kerül a MiYOSMART szemüveglencse?

A MiYOSMART szemüveglencse költségeiről Optikánkban tájékozódhat.

Hogyan működik a MiYOSMART szemüveglencsére biztosított garancia?

A garanciát minden esetben a Hoya biztosítja.

Alapanyag garancia (1 év) Rendeltetésszerű használat mellett a polikarbonát 1,59 alapanyagú MiYOSMART lencsére biztosított garancia, mely abban az esetben érvényesíthető, ha a lencse eltörik, elreped.

Felületkezelés garancia (1 év) Amennyiben rendeltetésszerű használat mellett a garancia ideje alatt kifogás merül fel a felületkezelés állapotával vagy minőségével kapcsolatban, akkor a Hoya az eredeti dioptriákkal költségmentesen újragyártja a lencsét.

Hatásossági garancia (1 év) Ha a gyermek dioptriaértéke a 6 hónapos vagy a 12 hónapos kontrollvizsgálat alapján több, mint 0,50 dioptria értéket változik, akkor az új korrekciójú MiYOSMART lencsét a Hoya térítésmentesen biztosítja.

A szemüveg viselőjének a következő vizsgálaton javasolt megjelenni, ezek közül a fél éves és az éves megjelenés feltétele a garancia érvényesítésének.

  • Alkalmassági vizsgálat (A szemüveg rendelése ezt követően bármikor történhet.)
  • Szemüveg átvétele
  • Látszerészeti kontroll Optikánkban a szemüveg átvételét követően 2 héttel.
  • Látszerészeti kontroll Optikánkban a szemüveg átvételét követő 3. hónapban.
  • Szemészeti kontroll Gyermekszemészünknél a szemüveg átvételét követő 6. hónapban.
  • Látszerészeti kontroll Optikánkban a szemüveg átvételét követő 9. hónapban.
  • Szemészeti kontroll Gyermekszemészünknél a szemüveg átvételét követő 12. hónapban.
MIYOSMART szemüveg - miópia kontroll - garancia feltételek - vizsgálatok

A látszerészeti kontroll alkalmával azt vizsgáljuk, hogy a gyermek megfelelően hordja-e a szemüveget ahhoz, hogy a miópia kontroll működjön. A szemészeti kontroll alkalmával a miópia kontroll eredményességét mérjük és követjük nyomon.

További garanciával összefüggő kérdésekről a Optikánkban tájékozódhat, részleteket az alábbi táblázatban talál.

MIYOSMART szemüveg, miópia kontroll, garancia feltételek

 

Forrás:
* https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/26316834/

www.hoyavision.com
Képek forrása: hoyavision.com

Friss híreink
Ingyenes telefonos konzultáció - látásjavító szemműtétek - lézeres szemműtét

Ingyenes telefonos konzultáció látásjavító szemműtét alkalmasságról

Tovább
Látásvizsgálat - szemvizsgálat - lézeres szemműtét - szembetegség

Látásvizsgálat vagy szemvizsgálat, mi a különbség?

Tovább
retinoblastoma - szem daganat - retina - daganat - retina betegség - szembetegség

Súlyos látásromlást okozó gyermekszemészeti betegségek szűrése

Tovább
Lehet-e katona vagy rendőr, akinek lézeres szemműtétje volt?

Lehet-e katona, rendőr, akinek rossz a szeme vagy lézeres szemműtétje volt?

Tovább