„A jobb szemem a műtét előtt mínusz 5,5, a bal pedig mínusz 4,25 dioptriás volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy 30 centinél tovább, nem nagyon láttam tisztán. Ez elég sok mindenben akadályozott az utóbbi 5 évben, leginkább a mozgásban és a sportban, ami ahhoz kapcsolódik, hogy egy életmódváltásba kezdtem, aminek eredményeképpen beiktattam a rendszeres mozgást a mindennapjaimba. Ahogy szokták mondani a szemüveg ad egy karakteres arcot, ami igaz is, viszont a jövőben szeretnék egy kicsit komolyabban is foglalkozni a sporttal, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy ezen változtassunk és belevágjak a lézeres szemműtétbe.” – meséli Vivien.
„A Budai Szemészeti Központot a közösségi oldalon láttam meg és egy másik hölgy ismerősömtől hallottam, hogy az asszisztensek mennyire kedvesek itt és az orvosok, milyen tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek. Tehát eljöttem egy alkalmassági vizsgáltra, amit Jaros Katarina doktornő végzett, és azt mondta, hogy a vizsgálatok alapján a szemem a legmodernebb eljárásra nem volt alkalmas, így az OptiLASIK 7D lézeres szemműtétet választottam. Sokat olvasgattam az interneten a kezelésekről, az eljárásról, a felépülésről, a különböző véleményekről és a Budai Szemészeti Központnál az nagyon tetszett, hogy leírják és összehasonlítják akár a különböző klinikák eljárási módjait is, hogy az ember saját maga dönthesse el, hogy mégis, melyik műtétet és klinikát válassza.”
„A műtét közben fájdalmat egyáltalán nem éreztem, maximum egyszer-kétszer egy kis kellemetlenséget. Az is sokat segített, hogy a doktornő végig mondta, minden egyes alkalommal, hogy most mit fogok érezni, mi fog történni. A lézeres szemműtét egyáltalán nem fájt, valóban nem is fájhatott, mert teljesen el volt érzéstelenítve a szemem, többször is cseppentettek bele. Amikor végeztünk egyszerűen nem hittem el, hogy már is kész vagyunk, annyira gyorsan történt az egész, hogy mire feleszméltem, és kijöttem a váróba, a saját szememmel láttam az órát. Nyilván a műtét után kicsit még fátyolos volt a tekintetem, mintha víz alatt lettem volna, de ez például nekem estére, már teljesen elmúlt. Amikor hazaértem a műtét napján, egy kicsit még fényérzékeny volt a szemem, illetve éreztem egy kicsit ilyen szúrás, homokszem, idegentest érzés benne. A szemszárazságot műkönnyel lehetett egyensúlyozni.”
„Az első egy hétben olyan tapasztalatokat és élményeket szereztem, amiket nagyon viccesen szoktam elmesélni az ismerőseimnek, például amikor elmentem sétálni, és elméláztam a felhőkön. Még mondtam is, hogy úristen, olyan, mint egy habcsók, bele lehetne harapni! És ezek annyira jó élmények, mert szemüvegben is lát az ember nyilván, de nem annyira tisztán, és nem olyan élesen mint lézeres szemműtét után. A felhőnek például annyira szép volt maga a körvonala, hogy egyszerűen ezt nem tudom elmondani.
Lézerszeműként azért elég sok élményben lehet az embernek része, hiszen már szabadabb, nincs kötve egy szemüveghez, akár a sportban, akár az életmódjában. Nekem meghatározó élményem volt még, hogy sikerült a Balaton átúszás féltávját teljesíteni, amit valószínűleg szemüvegesen nem tudtam volna, vagy ha igen, nem lett volna ekkora élmény, mert azért nem nagyon láttam anélkül. Egyszerűen el sem tudom mondani, hogy amikor teljesítettem és láttam a messzeségbe hegyeket miközben úsztam, leírhatatlan élmény volt.
Nagyon felemelő érzés volt és bízom benne, hogy a jövőben még több ilyen élményben lesz részem.”